Iskolánk honlapja a www.slamimohacs.hu címre költözött!


Közös nagysikerű teltházas koncertet adott november 28-án iskolánk Magánének tanszaka, a Piciny tehetségek csoportja és a Trillák kórus. A ”Régi idők zenéi” című esten a 60-as évek zenéitől egészen a 90-es évek végéig voltak hallhatók az örökzöld slágerek, melyeket a közönség hatalmas lelkesedéssel és vastapssal fogadott. Az est megálmodója és a gyerekek felkészítője Filákovityné Verőci Alexandra iskolánk magánének tanárnője volt. A hangtechnikai munkákat Vince Tibor dj.Csumi végezte. Az összekötő szövegek és a táncok megalkotásában Mamusics Zsófia és Ruff Zsófia iskolánk növendékei segítettek.

A műsorban részt vevő gyerekek mindegyike megérdemli, hogy neve megjelenjen, íme:

Trillák kórus tagjai: Kovács Anna, Szabó Blanka, Mihaljevic Anna, Tutti Zsófia, Stang Adél, Stang Ádám, Stefán Petra, Katzenberger Izabell, Baumgartner Margaréta, Burai Zoé, Pernyés Bernadett, Kapcsa Bianka

Piciny tehetségek: Baráth Kata, Csikota Panna, Horváth Dorina,Tajti Éva, Brozovácz Mirjana, Tóth Lara, Balogh Dorina, Filákovity Mirna, Katona Anna, Szingler Laura,Ritter Viktor, Amrich Máté

Magánénekesek: Adamcsik Edit, Szép Hanna, Baráth Panna, Fekete Virág, Kárász Vanessa, Pap Gerda, Mezey Diána, Vlaics Dalma, Weisz Zsófia, Sztepanov Milán, Schwertféger Kitti, Vörös Zsolt, Gaál Zsófia, Batka Dániel, Mamusics Zsófia, Ruff Zsófia, Pávkovics Máté.

A fotókat Hetyei Csaba iskolánk szaxofontanára készítette amik elérhetőek ITT.

Gratulálunk a sikeres estért mindenkinek!





 
Top